2013. március 20., szerda

Építettünk egy kenut!


Pár évvel ezelőtt építettem egy igazán nagyszerű kenut és úgy gondoltam megosztom veletek az építésről készített néhány mozzanatot. Lehet hogy akad még egy-két lelkes amatőr, aki kedvet kap egy kis barkácsoláshoz és utána a közeli folyó, tavak felfedezéséhez.

Bátran mondhatom, hogy ez a típus néhány barkácsboltban beszerezhető eszköz segítségével mindenféle asztalos ipari előképzettség nélkül is elkészíthető, csak kell hozzá némi hely, egy kis kézügyesség, kitartás és nem utolsó sorban egy megértő család az újfajta hobbi elviselésére :-)


A kenu 4,75 m hosszú, 86 cm széles és a súlya kb. 30 kg. A hajótest 6 mm-es rétegelt lemezből készült, az illesztések mentén 50 mm széles üvegszövet csík erősítéssel. A külső és belső bevonatot, valamint az elemek ragasztását epoxi gyantával végeztem, a  merevítéseket, valamint az üléseket pedig szintén a barkácsboltban vásárolható gyalult lécekből csináltam. 

Az építés kora tavasztól nyár végéig zajlott, de legtöbbször csak pár órát tudtam vele foglalkozni hetente, azt is inkább esténként, mikor már a család nyugovóra tért. Összességében nagyon élveztem a munkát és néha még a gyerkőcök is besegítettek. Amióta elkészült azóta voltunk már vele a Tisza-tavon, a Szigetközben és a Velencei-tavon is, és meglepően jól teljesített. Nagyon mozgékony és fürge jószág, kicsit néha instabil, de ezt hamar meg lehet szokni. Bármerre jártunk vele mindenhol megcsodálták :-)

Akit érdekel ez a hajótípus itt talál róla bővebb információt: http://www.hajoepitok.hu/component/content/article/70-boats/206-eureka1553y.html

 A lemezek kiszabása

Akadt némi segítség is. Egyformára csiszoltuk az éleket

Összepántoltam középen a lemezeket

A csiszolás nagyon jó móka volt 

 Epoxival lekent lapok

Az összeállításhoz szükséges furatok elkészítése

Lazán összekötöm a lapokat 

 Itt is kellett a segítség

 Felerősítettük az oldallemezt


 Kialakult a végső forma

 Rések kitöltése ragasztóval


 Beépítve a rekeszfal

Oldal lécek és a dekkfedél-merevítők 


A dekkfedél beragasztva 

Elkészült! Már csak víz kell alá

A hajósinasok

Első vízre tétel 

Működik!!!